A hiperaktív gyerekek életében különösen is FONTOS a sport

A hiperaktív gyerekek életében különösen is FONTOS a sport

Amikor egy gyerek kicsit szétszórtabb és nagyon aktív hajlamosak vagyunk ilyen és ehhez hasonló kifejezéseket mondani, mint, hogy „Ma milyen kis hiperaktív vagy”. Tisztában vagyunk vele, hogy ez egy létező betegség mégsem fordítunk rá elég figyelmet, pedig megfelelő neveléssel, sporttal akár gyógyszeres kezelés nélkül is kezelhető.

 

 

Miről ismerhető fel egy hiperaktív gyerek?

 

Számos probléma jelentkezik, de a legjobb talán úgy meghatározni, hogy a hiperaktív gyerekek kizárólag a mának élnek. Furcsa kijelentés, de a tüneteket megvizsgálva erre a következtetésre lehet jutni.
A feladatokat legtöbbször sikertelenül hajtják végre, vagy egyáltalán végre sem tudják hajtani, mert figyelmük elkalandozik, ugrándozik ez által az idejét is nagyon nehezen tudja beosztani. Nehezen, vagy egyáltalán nem tud döntéseket hozni, kitartani dolgok mellett, így a viselkedése szétszórttá válik. Nem törődik a szétszórt viselkedésének következményeivel, így a „hibáiból is képtelen tanulni”, ezért mondható, hogy kizárólag a mának élnek. Túl mozgékonyságuk mellett azonban nagyon sokszor jelentkezik a mozgáskoordináció problémája is.

A tanulással kapcsolatban kicsit kettős a viselkedésük. Előfordulhat olyan, hogy órákon keresztül ül a könyvek felett és egy szóval sem jut előrébb, akár szülői segítséggel se, de bizonyos területeken pedig az átlagon felül érdeklődő és kitartó. Ezekben az esetekben a szülő kételkedően állhat a gyerek ellenőrzője felett, hogy egy adott dolgot tegnap még meg tudott tanulni, ma viszont már nem. Itt van hatalmas szerepe mind a nevelésnek, mind a külső segítségnek.
Ezek a tünetek miatt gyakran a szociális életük se alakul megfelelően. Nehezen tudnak beilleszkedni, tartós és mély kapcsolatot teremteni, illetve így a társaik is úgy tekintenek rájuk, mint arra a valakire, aki megbontja a rendet, akire mindig rá kell szólni, aki soha nem tartja be a szabályokat.

 

 

Fontos lépések a kezelésben

(Szerencsés esetben a szülőnek a pedagógustól érkezik olyan jellegű segítség, hogy ő is felhívja a figyelmet arra, hogy talán valamilyen probléma lehet a gyerekkel.)

 

 

Első lépésként az orvosokkal kell konzultálni, elvégezni a megfelelő vizsgálatokat, annak érdekében, hogy kiderüljön a hiperaktivitás milyen fokozatával állnak szemben.

 

Ha kiderül a gyerekről a hiperaktivitás, nagyon fontos a megfelelő nevelés kialakítása. Mivel ezek a gyerekek saját maguk számára is nehezen állítanak fel szabályokat, ki kell alakítani egy számára könnyen követhető napirendet. Ezt a napirendet nem csupán meg kell beszélni vele, hanem leírni, akár több helyre is és folyamatosan nyomon követni, hogy betartja e a közösen felállított szabályokat. Ami a legfontosabb viszont, hogy nem csupán nyomon kell követni a feladatok végrehajtását, hanem segíteni is kell őket ebben. A szülőnek ilyen esetekben elnézőbbnek kell lennie. Mint minden gyerek ők is nagyon tudnak ragaszkodni, így ha ez a ragaszkodás megvan, akár a családon belül máson is a szülőkön kívül, vagy a baráti társaságban az ő segítségüket is lehet, kérni, hogy esetleg egy-egy alkalommal ők vigyék el a különórákra, vagy ők menjenek értük az iskolába, ők tanuljanak velük. Ez nagyon nagyon fontos és hasznos része a hiperaktív gyerekek nevelésében.
A konfliktus helyzeteket is meg kell tanulni kezelni a gyereknek és a szülőnek is egyaránt. Ha a hiperaktív gyerek felbőszíti magát, nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem lehet vele megértetni tetteinek a következményét, vagy egyáltalán azt, hogy miért nem jó az, amit csinál. Ilyenkor legjobb számára a magány, a csend. Be kell küldeni a szobájába, hogy kicsit egyedül legyen a saját gondolataival, de nem, mint büntetés.

 

 

A sport jelentősége

Mivel a hiperaktív gyerekeknek a mozgáskoordinációjuk sem a tökéletes, így nagyon fontos számukra sport, a mozgás. Mivel alapjáraton túlmozgásosak, nagyon jót tesz, ha van egy hely, ahol kicsit kit tudnak fáradni, ahol le tudják vezetni az energiákat. Nagyon fontos azonban tudni, hogy számukra ilyenkor nem mindig a legjobb hely a közösség. Mivel legtöbbször saját nevelés igényű gyerekekről beszélünk az adott óra vezetőjének majdhogynem a maximális figyelmére van szükség. Ilyenkor jöhet képbe a gyógypedagógus vezetésével folytatott foglalkozás, vagy a gyerek személyi edzés, ahol az edző számára egy előzetes konzultációra vagy szükség a gyerekkel már korábban foglalkozó szakemberekkel.
A mozgáskoordináció fejlesztése nagyban igénybe veszi az idegrendszert is, így a sport megléte nagyon fontos. Ezért, ha a gyerek esetleg rosszabbul teljesít az iskolában, vagy otthon nem szabad tőle „büntetés” formájában elvenni a sport lehetőségét, mert ezzel olyan mintha a gyógyszert vonnák meg tőle.

 

 

Minden hiperaktív gyereknek van egy olyan irány, ami nagyon nagyon érdekli. Esetleg az autók, vagy egy adott állatfaj. Ezek köré kell megtanulni felépíteni a nevelést. Olyan dolgokkal, tárgyakkal, élményekkel kell ösztönözni, ami felkelti az érdeklődését.

gyerek fitness

Raj Regina

Gyermekfitnesz, gyermekaerobik oktató

 06 (30) 565 7262
info@gyermekfitness.hu