All for JoomlaAll for Webmasters

Mit sportoljon a gyerek, ha túlsúlyos?

Mit sportoljon a gyerek, ha túlsúlyos?

A már-már népbetegséggé vált túlsúly az egész fiatalok, gyerekek között is megjelenik nem is alacsony számban. Ennek persze könnyen felderíthető az oka.
Jó pár évvel ezelőtt a szüleinknek és a nagyszüleinknek valóban nem volt más dolga, mint tanulni. A tanulnivaló mennyisége se ennyi volt. Aztán persze időközben szépen lassan beékelődtek a gyerekek mindennapjaiba a különböző különórák is és az iskolában sem 5 órákat töltenek már. Erről a témáról is írtam már, amit ITT olvashatsz el.

 

 

Tehát adott egy túlsúlyos gyerek, akinek sportfoglalkozást kéne választani. Nagyon nehéz döntés, hiszen egy olyan foglalkozást kell választani, ahol jól érzi magát, fejlődik, az egészségére nem ártalmas és persze szereti is. Nehéz döntés, hiszen a gyerekek még amúgy is fejlődésben vannak, tehát nem szabad túl megerőltető, nehéz sportágat választani. Persze ez ugyanígy evidens a felnőttekre is. Hatalmas nagy túlsúllyal a futásnak inkább több az egészségre káros hatása, mint a hasznos. Így rögtön kiesik a sportágak egy jó része.

 

 

Egy sportág, amit mindenféleképpen előnyben részesítenék az az úszás. Remekül fejleszti az összes izomcsoportot, nagyon jó tartást ad és mivel a mozgás vízben történik, így az ízületek a túlsúlytól mentesítve vannak.
Hasonlóképpen preferálom a különböző csoportos komplex mozgásfejlesztő tornákat, amik már rengeteg fitneszteremben megtalálhatóak, óvodások, iskolások részére egyaránt. Nagyon jó választás, hiszen közösségben vannak, nem teljesítményorientált, de megvan a fejlődés lehetősége, illetve az edző, mivel ezek legtöbbször kiscsoportos foglalkozások, folyamatosan figyelmemmel tudja követni a gyakorlatvégzéseket, így a helyes végrehajtásra is nagyobb az esély, mint egy 30 fős csoportban.

Természetesen magamat is ajánlom, a gyerek személyi edzést, hiszen abban az egy órában, amit velük foglalkozom, kizárólag egy gyerekre irányul a figyelmem, így teljes mértékben személyre tudom szabni az edzéseket. A jó ebben a választásban, hogy akár tartásproblémával, akár túlsúllyal, még bokasüllyedéssel, lúdtalppal is fel lehet keresni, hiszen a rengeteg eszköz nagy segítségre van a fejlesztésben.

 

 

Szülőként a legfontosabb fejben tartani, hogy mindig a gyereknek kell választani. Mutasd meg neki a lehető legtöbb mozgásformát, de a lényeg, hogy ő válasszon, ne te erőszakold rá. Remek lehetőség erre a minden évben megrendezésre kerülő Nagy Sportágválasztó, ahol a gyerekek teljesen díjmentesen rengeteg sportot kipróbálhatnak.

 

 

A következő cikkemben hasonló témával fogok foglalkozni, csak már a tinik szemszögéből. ITT olvashatod is.

gyerek fitness

Raj Regina

Gyermekfitnesz, gyermekaerobik oktató

 06 (30) 565 7262
info@gyermekfitness.hu